Rólunk néhány gondolat

Kik vagyunk mi? – A Chipy Fotó története

Mögöttünk nem csupán kamerák és objektívek állnak, hanem egy házaspár, akik az életben és az alkotásban is tökéletes társai egymásnak. Mi vagyunk Nándi (Chipy) és Zsuzsi – a Chipy Fotó megálmodói.

Hiszünk abban, hogy egy esküvő megismételhetetlen csoda, amit nem lehet félvállról venni. Számunkra a fotózás legmagasztosabb feladata, hogy olyan fesztelen, barátságos légkört teremtsünk nektek, amelyben elfelejtitek a kamera jelenlétét. Ebből a laza hangulatból és a fények játékából születnek azok az őszinte, megható és időtálló képek, amiket évtizedek múlva is büszkén mutattok majd meg az unokáknak.

Nándi (Chipy) – A technika és a kreativitás


"Kamaszkorom óta rám ragadt a Chipy név, és ezzel egy időben a fotózás iránti szenvedély is. Több mint egy évtizedes hobbifotózást követően döntöttem úgy, hogy a hivatásomnak élek. Maximalista vagyok, ezért az évek során hazai élvonalbeli mentorok képzésein fejlesztettem a tudásomat – az esküvőtökön ugyanis nem bízhatom a pillanatokat a véletlenre. Imádom felfedezni az emberek egyediségét, és az alkotási folyamat során kihozni a modelleimből a maximumot. Keresem a pillanatot, amikor megállíthatom az időt, hogy ti a képeken keresztül újra és újra átélhessétek az esküvőtök tiszta, őszinte örömét."  

Zsuzsi – A női látásmód és a biztos háttér

"Zsuzsi nem csupán a feleségem és a mindennapi társam, hanem a legfőbb alkotótársam is a fotózások során. Az esküvőkön ő képviseli azt a finom, részletekre figyelő női látásmódot, ami elengedhetetlen a tökéletes végeredményhez. Amíg én a vőlegény készülődését fotózom, ő a menyasszonyi szobában hangolódik a lányokkal. A szertartásokon két különböző szemszögből, egyszerre örökítjük meg a ti könnyeiteket és a násznép reakcióit. Ő a Chipy Fotó biztos hátországa, aki nemcsak a kamerával a kezében, de emberileg is támogat titeket a nagy napon."

Miért szeretnek minket a párok?

Mert nálunk a főszezoni csomagban nem egyetlen fotóst kaptok, hanem egy összeszokott, egymás gondolatát is ismerő fotós párost. Dupla figyelem, két különböző szemszög, és maximális technikai biztonság – rejtett költségek nélkül.

Ismerjük meg egymást közelebb lévő esküvőtök előtt egy kötetlen beszélgetés vagy egy hangulatos jegyesfotózás alkalmával! 

Hogyan dolgozunk együtt? – A Chipy Fotó folyamata


Miután felvetted velünk a kapcsolatot, és a korábbi munkáink alapján minket választottál esküvői fotósotoknak (amit hálásan köszönünk!), az alábbi gördülékeny és biztonságos folyamatra számíthattok:

  • Gyors válasz 24 órán belül: Bármelyik felületen is írsz nekünk, 24 órán belül válaszolunk. Már az első üzenetben igyekszünk minél több hasznos információval szolgálni, de a részletek miatt minden esetben javasoljuk a telefonos vagy személyes egyeztetést.

  • Telefonos egyeztetés: Átbeszélünk minden fontos részletet, meghallgatjuk az elképzeléseiteket, és közösen alakítjuk ki a fotózás pontos menetrendjét. A célunk, hogy a képeken a legtermészetesebb és legkreatívabb formátokban tündököljetek.

  • Személyes találkozás vagy online kávézás: Fontos számunkra a személyes szimpátia, hiszen a nagy napon végig veletek leszünk. Mindig örömmel veszünk egy személyes találkozót, ahol kötetlenül megismerhetjük egymást, de ha a távolság nagy, egy online videohívás is tökéletes.

  • Biztonságos szerződéskötés: A megbeszélt részleteket hivatalos szerződésben rögzítjük. Ennek aláírásával és a foglaló beérkezésével válik véglegessé és garantálttá az esküvőtök dátuma a naptárunkban.

  • Pontosság az esküvő napján: A megbeszélt rendelkezésre állási idő előtt, időben és felkészülten érkezünk a helyszínre, az alkalomhoz illő, elegáns öltözetben.

  • A díjak rendezése: A foglalón felüli fennmaradó összeg kiegyenlítése a fotózás napján, vagy az azt követő első munkanapon történik (átutalással vagy készpénzben).

  • A kész képek átadása: Az esküvőtökről készült, egyenként válogatott és professzionálisan kidolgozott fotókat a választott csomagban megjelölt darabszámban, nagyméretű JPEG formátumban adjuk át nektek a megadott határidőn belül, egy gyönyörű, letölthető online galériában.

  • Örökérvényű kedvezmény a közös jövőre: Minden esküvős párunknak 20% örökérvényű kedvezményt biztosítunk a jövőben bármelyik portré, családi, kismama vagy ünnepi fotócsomagunk árából. Imádjuk végigkísérni a családjaitok történetét!

MIKOR VAGYUNK MI A TÖKÉLETES VÁLASZTÁS SZÁMOTOKRA?

  • Ha két profi fotóst szeretnétek,akik két különböző szemszögből, egyetlen megismételhetetlen pillanatról sem maradnak le.
  • Ha nemcsak fotósokat, hanem partnereket kerestek, akikkel felszabadult, vidám és feszengésmentes a közös munka, és akik a nap folyamán mindenben támogatnak titeket.

  • Ha olyan csapatot szeretnétek, akiknek a ti esküvőtök nem csak egy a sok közül, hanem ugyanolyan szívügy, mint nektek.

  • Ha izgultok a pózolás miatt:  Segítünk, vezetünk titeket, és olyan instrukciókat adunk, amiktől a fotózás egy laza játék lesz, a végeredmény pedig teljesen természetes.

  • Ha olyan fotókat szeretnétek, amik nemcsak a helyszínt, hanem az őszinte, mély és tiszta érzelmeket adják vissza.

Gyakran ismételt kérdések:

Miért fontos az esküvő előtt személyesen vagy online találkoznunk?

Két nagyon fontos okból. Elsősorban azért, hogy részletesen átbeszélhessünk minden apró részletet, ti pedig személyesen is meggyőződhessetek róla, hogy a legjobb kezekben lesztek.

Másodsorban pedig a tapasztalatunk azt mutatja, hogy akkor születnek a legcsodásabb, legtermészetesebb képek, ha a kamera előtt teljesen el tudjátok engedni magatokat. Ezt a felszabadult állapotot szinte lehetetlen egy vadidegen ember előtt elérni. A találkozó során kialakul egy baráti bizalom és ismeretség, így a nagy napon már nem egy "szolgáltatói stábként", hanem ismerősként érkezünk hozzátok. Ez a nyugalom és kiegyensúlyozottság pedig gyönyörűen vissza fog köszönni a fotókon is!

Minden képet megkapunk, ami a nap folyamán készült?

A technikai hibás (életlen, bemozdult, pislogós) fotók kiszűrése után az összes technikailag tökéletes képet átadjuk nektek, de a teljesen nyers, feldolgozatlan fotókat mi sem adjuk ki a kezünkből.

Minden egyes átadott kép mögött komoly utómunka áll (válogatás, vágás, fény- és színkorrekciók). Ti már a gondosan válogatott, magasan kvalifikált és kész művészi fotókat kapjátok meg, amelyekre évek múlva is büszkén és mosolyogva fogtok ránézni. Számunkra a ti elégedettségetek és a prémium minőség a legfontosabb.

Hogyan és milyen formában kapjuk meg a kész képeket?

A fotókat a mai legmodernebb formában, egy gyönyörű, letisztult és jelszóval védett online galériába feltöltve adjuk át nektek digitálisan. Ezt a linket könnyedén továbbküldhetitek a családtagoknak, barátoknak is, és a képeket maximális felbontásban, egy kattintással le tudjátok tölteni. Ha szeretnétek, egyedi megbeszélés alapján papír alapon, prémium fotópapírra nyomtatva is örömmel elkészítjük a kedvenc képeiteket.

Meddig őrzitek meg az esküvői képeinket?

Tudjuk, mekkora érték az esküvői fotó, ezért az átadás után is vigyázunk rájuk. A kész, utómunkázott képeket az átadástól számított legalább 1 évig garantáltan megőrizzük a biztonsági backup rendszereinkben. Bár a tárhelykapacitásunk nekünk sem végtelen, ez az egy év bőven elegendő idő arra, hogy ti is több helyre lementsétek a fotókat. Az 1 év letelte után is törekszünk a megőrzésre, de garantálni a szerződés szerint eddig az időpontig tudjuk az anyagot, így javasoljuk, hogy az átvétel után ti is készítsetek róluk saját biztonsági másolatot!


TOVÁBBI GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

  • Tényleg 0 Ft az útiköltség az ország egész területén? Nem lesznek rejtett díjak?Igen, nálunk az országos ingyenes kiszállás valóban 0 Ft-ot jelent! Mindegy, hogy a Balaton-parton, Budapesten, a Mátrában vagy az ország legeldugottabb csücskében tartjátok az esküvőtöket, a csomagárainkon felül semmilyen benzin- vagy útiköltséget nem számolunk fel. Nincsenek apró betűs részek: az üzemanyag és az utazási időnk a mi ajándékunk nektek.
  • Miért jobb a két fotósos csomag (Omega), mint az egy fotósos?
    Mert egy esküvőn a legszebb pillanatok másodpercek alatt, gyakran egyszerre történnek. Amíg egyetlen fotósnak választania kell, hogy a gyűrűhúzást vagy az örömszülők könnyeit fotózza, addig mi ketten mindkét pillanatot egyszerre örökítjük meg. Ráadásul a készülődésnél is külön tudunk válni: Nándi a vőlegénnyel tart, Zsuzsi pedig a menyasszonyi szobában fotóz. Így a galériátok sokkal gazdagabb lesz, és a napotok teljes történetét elmeséli, két különböző (egy férfi és egy finom női) látásmódon keresztül. 

  • Mi történik, ha rossz idő (pl. eső) lesz a kreatív fotózás napján?
    Aggodalomra semmi ok, minden helyzetre van "B" tervünk! Ha az esküvő napjára tervezett kreatív fotózás alatt elered az eső, keresünk egy szép, fedett, elegáns belső teret (például egy kastély folyosóját, egy hangulatos kávézót vagy üvegházat). Ha pedig a fotózás idejét teljesen elmossa az eső, felajánljuk a lehetőséget, hogy egy későbbi, külön napon (az Alpha csomagunk keretein belül) pótoljuk be a szerelmes képek elkészítését. 

  • Mennyi idő alatt készülnek el a fotók?
    Tudjuk, hogy a nagy nap után ti és a násznép is tűkön ülve várjátok a képeket. Mi nem váratunk titeket hónapokig: a választott esküvői csomagtól függően a fotóitokat maximum 3-4 héten belül teljesen kidolgozva, készen adjuk át az online galériátokban. 

  • Mi a teendő, ha megtetszettek a csomagok és szeretnétek minket felkérni?
    Nagyon egyszerű! Írjatok nekünk egy üzenetet az elérhetőségeink egyikén a pontos dátumotok és a helyszín megjelölésével. Mi ellenőrizzük, hogy szabadok vagyunk-e még az adott napon. Ha igen, küldjük a részletes tájékoztatót, egyeztetünk egy beszélgetést, és a szerződés aláírásával, valamint a foglaló befizetésével hivatalosan is lefoglaljuk nektek a napot!